2016. május 28., szombat

Bevezető

Tudjátok milyen érzés, mikor senki sem vesz észre, még a saját szüleid sem. Pedig minden szülőnek kötelessége, hogy a gyermekét támogassa és oda figyeljen rá. De az enyémek még azt sem érdekelné, hogyha kiugranék egy teherszállító vonat elé. Mert néha már elgondolkozok azon, hogy könnyebb lenne egy vágás, vagy kettő a csuklómon és ennek az egész szenvedésnek vége.
De az egyik nap a suliba új lány érkezett, akivel jobba lettem, és azóta két év is eltelt. Azóta szó szerint elválaszthatatlanok lettünk, és mint minden tündérmesének ennek is egyszer vége lett.
Egyik napról a másikra ugyan olyan plazacica lett, mint az összes lány a suliba kivéve engem. Én maradtam a jól megszokott szürke kisegér. Akit senki sem vesz észre.
Utána minden napom magányosan telt, mint az előtt, hogy idejött volna.
Már kezdtem azt hinni, hogy mindenek vége és senki nem fog újra zaklatni. Mert mióta már nem voltunk barátok, azt vettem észre, hogy senki nem szekál vagy lök fel a folyóson.
De akkor jött Ő, még csak egy napja volt ott, de minden lány érte bomlott. Engem kivéve. Én csak bámultam, nem is érdekelt, olyan volt, mint a többi, egy felfuvalkodott hólyag.
Aztán bekerült az iskola kosárcsapatába - ha lehet ilyet mondani -, meg nagyobb lett a képe. Mint ha már eddig nem lett volna az.
Ha tehette folyton engem piszkált, nem egyszer volt olyan, hogy sírva mentem haza. Otthon még ki is röhögtek, hogy miért rinyálok mint egy ovis.
Kérdem én, miért születem meg, ha ezt kell átélnem?
De az egyik nap, a mellettünk lévő szomszéd észre vette, mikor a szüleim vertek. És hívta a rendőröket, akik bilincsbe verve a szüleimet vitték el őket az őrse.
Én egy ideig árvaházba kerültem, de jött egy házaspár, akik minden gondolkozás nélkül fogadtak örökbe. Én csak sírtam örömömben, hogy nem kell tovább ott maradnom, és hogy végre egy normális családba kerülhetek.
De aznap mikor elvittek magukhoz pont erre nem számítottam ami ott várt, vagyis aki ott várt.
Az a fiú volt, aki tönkre tette az életemet.